2017/12/16

Camembertes hópehely áfonyalekvárral

Hozzávalók:
- 2 csomag leveles tészta (nálam egy csomag 320 gramm volt - fog maradni belőle!)
- 1 camembert sajt
- 4-5 evőkanál áfonyalekvár
- 2-3 rozmaringág (frissen ideális)
- 1 tojás
- pár csepp olaj

Elkészítés:
Felhasználás előtt nagyjából fél órával kiveszem a leveles tésztákat, hogy könnyebb legyen velük dolgozni. 
Egy sütőpapírra kitekerem az egyik tésztát, és egy nagyobb kör-alakú tálat rátéve körbevágom, hogy egy szép nagy kört kapjak. Félreteszem, és így teszek a másik tésztával is. A nyesedéket összegyúrom és a fagyasztóba teszem későbbi felhasználásra.
Innentől gyorsan megy a dolog, úgyhogy érdemes a sütőt 170 fokra melegíteni. Az egyik tésztakört a sütőpapírra teszem, a camembert rámérem, a közepére teszem és akár meg is jelölöm, hogy lássam, hol lesz. A camembert-mentes övezetet alaposan lekenem áfonyalekvárral, ráteszem a másik tésztakört úgy, hogy pontosan fedjék egymást. Középre helyezem a sajtomat, körbevágom, és ügyesen kisegítem a kört, amit kivágtam. Az így keletkezett lyukba helyezem a sajtot, és a tésztakörre úgy tekintek, mint egy órára: bevágom 3, 6, 9 és 12 óránál, és minden negyedbe ejtek három vágást. Mint a lenti videón látszik, teljesen mindegy, hogy szabályosan vannak-e egymás mellett a vágások, de érdemes így tenni. Ha megvan, minden egymás melletti kis szeleten csavarok egyet úgy, hogy mindkettőt ,,befelé" csavarjam. A végüket összenyomogatom, ügyelve, hogy sülés közben ne nyílhasson szét. A sajt tetejét picit bevagdosom, meglocsolom egy kevés olajjal, és megszórom (friss) rozmaringlevelekkel. A tésztát alaposan lekenem a felvert tojással, és 20 percre betolom a sütőbe, és frissen fogyasztom úgy, hogy a letört darabkákat bele tudjam mártani a friss, folyós sajtba. Mennyei!

Tipp:
Az áfonyalekvár-rétegre pirított szalonnakockákat lehet dobálni, de nekem nem hiányzott.




Nehézség: közepes
Idő: kb. 45 perc
Adag: 2 bő, előételként 4 adag
Mosogatnivaló: kevés


Eredeti ötlet: Twisted

2017/12/10

Karácsonyi linzer forralt boros zselével

A hagyományos linzer karácsonyi kiadása. 

Hozzávalók:
- 200 gramm finomliszt
- 100 gramm hideg margarin
- 50 gramm porcukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 csipet só
- 1 tojás sárgája
- 1,5 dl forralt bor
- 1 dl narancslé
- 1 evőkanál cukor
- 12 gramm zselatin

Elkészítés:
Először elkészítem a tésztát. A lisztet és a hűtőből kivett margarint robotgéppel összedolgozom. Hozzáadom a porcukrot, a vaníliás cukrot, a csipet sót, és a tojás sárgáját, és összegyúrom. Ha szépen összeállt, cipót formálok belőle, fóliával becsomagolom, és legalább fél órára hűtőbe teszem, de egy éjszakára is lehet akár.
Míg hűl a tészta, elkészítem a forralt bort. Az elkészült borból 1,5 dl-t egy lábasba öntök, hozzáöntöm a narancslevet, édesítem a cukorral, és a zselatint is beleszórom, így forralom kevergetés mellett, és további 1 percig zubogva forrni hagyom. Lehúzom a tűzről, hogy hűljön.

A sütőt 180 fokra melegítem, és lisztezett felületen kinyújtom a hűtőből kivett tésztát nagyjából 4-5 milliméter vastagra. Ha törne, nincsen semmi baj, nedves kézzel picit rásegítek, és akkor szépen ki lehet nyújtani. Tetszőleges formákat szaggatok a tésztából, ügyelve arra, hogy mindegyik formának legyen párja. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom a kiszaggatott süteményt, és 9 percre a sütőbe teszem. Míg sül, újragyúrom a nyesedéket, és szaggatom. Második sütésnél már jó meleg a sütő, úgyhogy 7-8 perc után már megsül a linzer.
Hagyom kihűlni a süteményeket, s közben ha teljesen meg van dermedve a forralt boros dzsem, újramelegítem, és megvárom, hogy kenhető állagúra dermedjen, de ne legyen darabos! Egy kanál segítségével a legjobb megkenni egy-egy süteményt, és rátenni a párját. Hagyom száradni nagyjából egy órát, és tálalható is.

Tipp:
Érdemes jó minőségű bort forralni, mert hiába megy csak süteménybe, igencsak érződik, ha silány minőségű bort használunk. 


Nehézség: közepes
Idő: kb. 1 óra (+állási idő)
Adag: amennyi a képen látható
Mosogatnivaló: közepes

2017/12/01

Adventi koszorú hamis mézeskalácsból

Ez volt a 2016-os adventi koszorúm, de már nem tudtam feltenni a blogra, mert több minden ellenem volt – a saját hülyeségemet beleértve – így nem sikerült advent első vasárnapjára befejezni. Újra aktuális, úgyhogy végre itt van! 

Hozzávalók:
A tésztához:
- 300 gramm liszt
- 1 csapott teáskanál fahéj
- fél csapott teáskanál szerecsendió
- fél csapott teáskanál gyömbér
- 140 gramm vaj
- 6 evőkanál méz
A cukormázhoz:
- 1 tojás fehérje
- 15-20 dkg porcukor (+5-10 dkg)
- pár csepp citromlé
Továbbá:
- piros ételfesték
- zöld ételfesték
- nyújtható fondant (én Dr Oetkert használtam)

Elkészítés:
Elsőként megterveztem a designt, hogy tudjam, mekkora méreteket kell használnom. Egy 20.5 centi széles kör alakú tepsi segítségével lesz meg a forma, és az egyik köröm közepére kellett egy kisebb kör úgy, hogy pont középen legyen. Ezt egy 8,5 cm szájú pohárral gondoltam kivitelezni, ami azt jelentette, hogy alul és felül 6 centit kellett leszámolnom a tésztán, a pohár száját odailleszteni, és így kivágni egy kört. Mindjárt világosabb lesz, ígérem! 



Először elkészítem a tésztát. A lisztet összekeverem a fűszerekkel, majd hozzádolgozom a vajat úgy, hogy morzsás állagú tésztát kapjak. Hozzáadom a mézet, és addig gyúrom, míg puha tésztát nem kapok (nekem volt már, hogy + egy evőkanál mézre volt szükség). Ha megvan a tészta két gombócba szedem, majd letakarva a hűtőbe teszem 30 percre.
Fél óra elteltével lisztezett munkanapon nagyjából 6 milliméter vastagra nyújtom az egyik tésztagömböt. Szükségem lesz egy szabályos kör-alakú tésztára, úgyhogy rátettem a 20.5 centiméter széles keverőtálat a tésztára, és körbevágtam késsel. Leszedem körüle a nyesedéket, sodrófára tekerem a tésztát és áthelyezem a sütőpapírral bérelt tepsibe. 


További 15 percre tepsistül hűtőbe teszem a tésztát, mialatt a sütőt is előmelegítem 180 fokra. 15 perc elteltével 10-12 percig sütöm a tésztát, majd kiveszem, 5 perc után leveszem sütőpapírostul a tepsiről, és hagyom teljesen kihűlni.
Míg készül az első alapom, készítem a másikat. Ahogy az előbb, a másik tésztagömbből nyújtok egy ugyanakkora kört, mint az előbb, áthelyezem a sütőpapírral lefedett tepsire, és most jön a pohár! Leszámolok hat-hat centit a tészta aljáról és tetejéről, és ha jól dolgoztam, a pohár a tészta közepén pont a két hat centit érinti.
A poharat belenyomom a tésztába, és az így kapott kört eltávolítom a tészta közepéből.



Ennél a pontnál érdemes bepróbálni a gyertyákat a lyukba, és kivágni nekik még egy kis helyet, hogy biztosan elférjenek. Ha megvagyok a végleges formával, 15 percre hűtőbe teszem tepsistül, majd a 180 fokra előmelegített sütőbe tolom 10-12 percre, és ezt is hagyom kihűlni. Ennél a résznél egy napra pihenni tértem.

Másnap a tojás fehérjéből és a porcukorból mázat készítettem. Fokozatosan, evőkanalanként adagoltam a porcukrot a tojás fehérjéhez, amihez közben hozzáadtam a pár csepp citromlevet is. Akkor jó, ha legfeljebb csöpög, de le nem esik a kanálról. Ez nagyjából akkor jön el, mikor már odavágnám az egészet ,,ez sosem lesz kész!!” felkiáltással. Ha megvan a cukormáz, késsel, mint egy kenyeret megkenem a lyuk nélküli tésztámat.


Természetesen annyi eszem volt, hogy megkentem az egészet, nem gondolván arra, hogy de hát a közepén lyuk lesz, de igazából nem volt gond, eltakarítottam a mázat a közepéről, amennyire tudtam. Nem kell sokat kenni rá, de elég sok a máz, marad belőle bőven, de ez terv szerint így kell, hogy legyen. A maradék mázat zacskóba töltöm, és elkötöm a zacskó végét, majd így hűtőbe teszem.
Ha ez megvan összetapasztom a két kört, és hagyom száradni.
Enyhén porcukrozott munkalapra igörgetem a fondantot, és a mintapapírom segítségével akkora kört vágok belőle, amekkora a koszorú. (Ha nincs papír, lehet az eddigi kör alakú tepsivel vágni, de a papír olyan szempontból jobb, hogy annak a közepét is ki tudom vágni, és így könnyebb rögtön akkorára szabni a fondantot, amekkorával be lehet borítani a koszorú tetejét.)


Ha megvan, enyhén porcukrozott sodrófára görgetem épp annyira, hogy fel tudjam venni a munkalapról, majd áthelyezem, és szépen elrendezem a koszorún. Hagyom száradni egy napig, ugyanis a minta a fondanton lesz majd, jó, ha száraz picit a felülete.

Másnap végre kezdődhet a minta készítése! Én nem bíztam a véletlenre, ceruzával rárajzoltam a fondantra, hogy nagyjából hol legyenek a magyalok. Nem nyomtam nagyon rá a ceruzát, egyébként a rajzolás szuperül működik rajta, a radírozás már nem annyira.


Ha elkészült az ,,alaprajz” lehet festeni. Az előző nap hűtőbe rakott tojás fehérje azóta picit folyósabb lett, így belekeverek még egy kis porcukrot. Érdemes szitán keresztül szórni a cukrot, hogy ne legyen csomós, de már lehet kanállal is keverni. A masszából nagyjából egy evőkanálnyit egy kisebb tálba teszek, a maradékot visszazacskózom, mert hamar kiszárad. A mázhoz elkezdek zöld ételfestéket csepegtetni. Minél sötétebbre akarom, annál több ételfesték mehet bele. Itt még előfordulhat, hogy még kell bele majd porcukor, mert az ételfesték is lágyítja a már jól kikevert állagot. E színkeverésnél sokadjára éreztem úgy, hogy ez az egész koszorú-projekt ellenem van, és a vesztemet akarja…


Nem adtam fel, másnap szereztem ténylegesen is zöld ételfestéket, ezzel már sikerült a megfelelő színt elérnem, viszont eddigre már tényleg küszködős volt a mázzal dolgozni, úgyhogy azt javaslom, hogy egy napnál több időre ne tegyük el későbbi felhasználásra.


Ha ez megvan, hasonló módszerrel kikeverem a piros színt is, megpöttyözöm a koszorúmat, hagyom száradni egy napot, és el is készült.

Tipp:
A maradék tésztát újranyújtva finom kekszek, vagy karácsonyi díszek készíthetők.


Nehézség: közepes
Idő: 2 nap (ez nem 48 óra folyamatos robotot jelent!)
Mosogatnivaló: közepes

2017/11/19

Céklás körözött

Amilyen furcsán hangozhat elsőre, annyira finom!

Hozzávalók:
- 35 dkg túró (ez lehet 20 dkg juhtúró és 15 dkg tehéntúró keverve)
- 30 dkg főtt cékla (öt közepes darab)
- 100 gramm tejföl
- 2 csapott kávéskanál só
- 2 csapott kávéskanál őrölt köményag

Elkészítés:
A céklákat forró vízben megfőzöm nagyjából 1-1,5 óra alatt, lehúzom a héjukat, és feldarabolom őket, hogy botmixerrel tudjam pépesíteni. 
A túrót krémesítem a tejföllel, és ízesítem a sóval és a köménymaggal. Érdemes a cékla belekerülése után kóstolgatni, mielőtt belezuttyantjuk a fent megadott só és köménymag mennyiséget, mert ízlések és pofonok ugyebár. A céklapépet a túrós keverékhez adom, akár itt is rá lehet menni botmixerrel, hogy a túró is jó krémes legyen.
Rögtön fogyasztható.

Tipp:
Snidling, vagy épp vöröshagyma is tehető bele, akárcsak a hagyományos kőrözött esetében.


Nehézség: könnyű
Idő: 10 perc (ha már meg van főzve a cékla, én eleve főtten vettem)
Adag: kb. 10 szelet kenyérre való
Mosogatnivaló: kevés



A receptet itt találtam: https://aledakonyhaja.blogspot.co.uk/2013/10/ceklas-korozott.html

2017/11/10

Almáspite-golyók

Hozzávalók:
- 2 nagyobb alma (valami piros fajta)
- 2 evőkanál citromlé
- 1 csapott kávéskanál fahéj
- 80 gramm cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- kb. 20 dkg darált keksz

Elkészítés:
Az almákat megmosom, meghámozom, és nagylyukú reszelőn lereszelem. Ha időt akarok spórolni, nem vágom fel, és vágom ki a magházat, hanem egyben odatolom a reszelőhöz, és addig reszelem mind a négy oldalát, amíg el nem érem a csumáját. Az almareszeléket lábasba teszem, megöntözöm a két evőkanál citromlével, fűszerezem a fahéjjal, és alacsony lángon, sokszor kevergetve főzöm kb. 5 percig. Fontos a kevergetés, hogy le ne égjen magára hagyva. Ha elfőtte a levét, és már inkább szósz jellegű, elzárom a lángot, és belekeverem a cukrot. Érdemes nem belezuttyantani az egészet, hanem finoman adagolni, és kóstolni, nehogy túl édes legyen (plane, ha édes kekszet használunk!). Hagyom kihűlni, és elkezdem adagolni a darált kekszet. Addig keverem, míg gyúrható masszát nem kapok. Én nem bánom, ha pont annyira lágy, hogy golyót formázhassak belőle, mert olyan jó a puha kis labdácskába harapni! Kell maradnia darált keksznek, ebbe hempergetem a nagyjából dió-méretű labdacsokat. Szerencsére rögtön fogyasztható!

Tipp:
Darált kekszmorzsa helyett darált, picit pirított mandulamorzsába is lehet forgatni.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. fél óra
Adag: 12 darab
Mosogatnivaló: közepes



Az eredeti innen: http://www.mindmegette.hu/almaspite-golyo.recept/

2017/11/03

Kapros-túrós pogácsa

Hozzávalók:
- 30 dkg liszt
- 10 dkg margarin
- 1 dl tejföl
- 1 tojás sárgája
- 1 kk. szódabikarbóna
- 1 kk. sütőpor
- 15 dkg túró
- 1 csokor kapor
- 2 teáskanál só
- 1 tojás a tetejére

Elkészítés:
A lisztet összemorzsolom a margarinnal, hozzágyúrom a tejfölt, az egy tojás sárgáját, a szódabikarbónát, a sütőport, az apróra vágott kaprot, a túrót és ízesítésként a sót. Igény esetén mehet még bele liszt, hogy ne ragadjon.
A sütőt előmelegítem 200 fokra. Míg melegszik, lisztezett felületen kb. 8 mm vastagra nyújtom a tésztát, és pogácsákat szaggatok belőle, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom őket.
Mielőtt betolnám a sütőbe, lekenem egy felvert tojással, és 25-30 perc alatt készre sütöm. 20 percnél már érdemes ránézni, mert sütő-függő, nekem azért bő 25 perc kellett. Rögtön fogyasztható, 2-3 napig simán eláll, de természetesen ahogy minden, ez is frissen a legjobb.

Tipp:
Juhtúróval is lehet készíteni, kap tőle egy külön ízt.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. 1 óra mindenestül
Adag: nekem 60 darab lett
Mosogatnivaló: közepes

2017/10/20

Citromos-bazsalikomos spagetti

Hozzávalók:
- 20 dkg spagetti
- 6 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál parmezán sajt (+ a tetejére)
- 2 evőkanál citromlé
- 12 bazsalikomlevél
- só
- bors

Elkészítés:
A tésztát lobogó sós vízbe teszem főni, és ízlés szerint főzöm. Olaszosan ideális az al dente, amihez úgy 8 percet kell főzni, de mindenki úgy egye, ahogy szereti. Miközben fő a tészta, elkészítem a szószt. Egy mélyebb tálban összekeverem az olívaolajat a reszelt parmezánnal és a citromlével, ízesítem sóval és borssal. Ha megfőtt a tészta, leöntöm róla a vizet, de a főzőlevéből érdemes picit félretenni, ha szaftosabban szeretjük. A tésztát belezuttyantom az olajos-citromos ,,szószba”, megszórom friss, apróra vágott bazsalikommal, és alaposan összeforgatom. Tálalásnál szórok még rá parmezánt, és rögtön fogyasztom.

Tipp:
Ez az étel tényleg csak és kifejezetten frissen jó, de mivel hamar megvan, nem érdemes másnapra is előre készíteni belőle.


Nehézség: könnyű
Idő: 15 perc
Adag: 2
Mosogatnivaló: közepes



Innen: http://www.nosalty.hu/recept/citromos-spagetti-0 - de tán érdemes leellenőrizni, ő honnan szedte.

2017/09/29

Sütőavató sült csirke krumplival

Végre lett új sütőm ami süt is! Egy fárasztó nap után nem vacakoltam, benyomtam egy egész csirkét, mondván, mutasd meg, mit tudsz! Nem túlzok, ha azt mondom: mennyei lett. Új dimenziók nyíltak meg előttem ezzel a sütővel.

Hozzávalók: 
- egy közepes csirke
- 1,5-2 kg krumpli
- 1 citrom
- 2 szál kakukkfű
- 2 ág rozmaring + 2 evőkanál vágott rozmaring levél
- olívaolaj
- só (bőven)

Elkészítés:
Sütés előtt pár órával, vagy akár aznap reggel alaposan, elül-hátul sóval dörzsölöm be a madarat, majd visszateszem a hűtőbe. 
Közvetlenül készítés előtt a krumplikat meghámozom, felkockázom, és sós vízben felteszem főni  egy egész (alaposan megmosott) egész citrommal és készre főzöm. Fontos, hogy nem krumplipürét készítek, úgyhogy nem kell szétfőzni, maradjon egyben.
A sütőt ennél a pontnál előmelegítem 190 fokra, és mivel már ilyenekre is képes a sütőm, hőlégkeverést is ráküldtem.
Míg fő a krumpli, előkészítem a csirkét: hátára fektetem egy alufóliával bélelt tepsibe. A két melle és a bőre közé dugdosok 1-1 kakukkfű szálat, és rozmaring ágat, és átkenem a csirkét olívaolajjal. Ha készen van a krumpli, leszűröm és valami eszköz segítségével kiemelem belőle a citromot. Késsel beleszúrok pár helyen, és a csirke belsejébe helyezem.


Ha ezzel megvagyok, a sütőbe teszem a csirkét, és 45 percig hagyom. 40 perc elteltével a sorsára váró krumplit egy enyhén olajozott serpenyőben hirtelen megfuttatom, pirongatom picit a rá szórt, összevágott rozmaringgal, majd a félkész csirke köré rendezem.


Ha ez megvan, további 45 percre visszateszem sülni a csirkét krumplistul. 
Az élményt fokozandó csináltam hozzá párolt lilakáposztát.

Tipp:
Ez Jamie Oliver receptje, csupán azt hagytam ki, hogy a második sütés előtt nem takartam be bacon szeletekkel a csirke mellét, és nem kentem meg összetört fokhagymával sem, de maga volt a mámor, mindezek nélkül is.


Nehézség: könnyű
Idő: másfél óra (+ amíg a csirke áll a sóban)
Adag: legalább 4
Mosogatnivaló: közepes

2017/09/21

Interjú Csorba Lóránttal a Lóci játszik zenekar frontemberével

Lócit a Dalfutár című tévéműsorban láttam először, és rögtön megtetszett amit ott hallottam tőle. Megkeresésemre hamar érkezett válasz, s az interjú alatt is egy szellemes, rendkívül udvarias és kedves srácot ismerhettem meg. Lett CD-m is, azóta Lóci a magnómból játszik nekem. És hogy van-e tőlük kedvenc dalom? ,,Ó nincs".


Nagyon mozgalmas ez az év a zenekar számára: január elsején jelent meg a Krokodil című lemezetek, megkaptátok a Fonogram díjat az ,,Év felfedezettje” kategóriában, felléptetek a VOLT Fesztiválon és a Sziget Nagyszínpadán is, sőt, még a nyár hivatalos STRAND-himnusza is a Tiétek. Lehetett erre számítani, amikor koccintottatok az új évre?
Csak reménykedtünk, hogy ez az év sikeresebb lesz, mint az előző. Már a karácsony utáni szezon is nagyon jó felhangokkal indult, mert a két ünnep között volt egy dupla koncertünk, és mind a kettő teltházzal zajlott. Tartottunk egy külön fiús, külön lányos estet, ahol a rajongók már kézhez kapták az új lemezt, és innentől jött minden magától. Indítottunk egy Krokodíler hálózatot is, ami abból áll, hogy az egész országban terjesztik a rajongók az igét, így segítették hozzá a bandát a Nagyszínpadi győzelemhez a Szigeten. Egy igazi közösség alakult ki, és úgy köszöntük meg a segítséget a rajongóknak, hogy szerveztünk egy Krokodíler találkozót Gárdonyban, ahol adtunk nekik egy exkluzív koncertet, volt ottalvás, fürdés, és többek között a szüleink főzték az ebédet, nagyon jó, családias volt.

Sok koncertetek volt idén, de nem áll meg az élet a nyárral, hova mentek még?
Az a célunk, hogy ahonnan érkeztek Krokodílerek, annak a településnek az 50 km-es körzetében legyen koncert. Így leszünk Szegeden, Pécsett, Sopronban, és még jó pár helyen.

Belefér ennyi fellépés mellett a Veronika and the Wedding Boys partizenekarral eleget tenni meghívásoknak?
Ebben az együttesben is nagyrészt a Lóci játszik tagjai zenélnek. Nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy amit az esküvői szférában el lehetett érni azt már elértük, például eljutottunk Barcelonába, sőt, Szilágyi Áron olimpikon esküvőjén is mi játszottunk. Viszont ha Szilágyi Áronnak is játszol, akkor is egy esküvő, egy sátor sarkában történik a fellépés, és legfeljebb az árat tudod emelni, a közönség számát nem, úgyhogy az esküvői zenélés most parkoló pályára került.

Ennyi ide-odamenés, koncertezés mellett van időtök új dalokat írni?
Ez az év inkább arról szól, hogy azokat a lehetőségeket amiket kaptunk, kihasználjuk és megéljük, mert jövőre újraindul az építkezés. Idén kell megmutatni magunkat még több embernek. Hívunk vendégszereplőket is, úgyhogy nagyon széles a repertoár, és a szövegekre is odafigyelünk, hogy ne csak azt mondjuk, hogy ,,szép ez a kép, a táj fáj”.

Hogyan születnek az új dalok? Összejöttök jammelni és majd lesz belőle valami, vagy egyedül gondolkodtok?
Alapvetően én írom a szöveget meg a zenék alapját is. Ha van egy ötletem elviszem a próbaterembe, és együtt meglátjuk, mi lesz belőle. Hozzágyúrjuk amit szeretnénk, és kialakul a dalok végleges formája. Magának a dal megírásának nincsen konkrét metódusa, van olyan dal amit három próba alatt összerakunk, viszont van ami egyszerűnek tűnik, mégis sokáig készül. Voltak olyan pillanatok amikor ránéztem egy dalszövegre és nem értettem, hogy miért akarok ennyire lila ködben fogalmazni? Miért akarom átírni a harmadik hasonlatnak a negyedik allegóriáját még egy másik metaforára csak azért, hogy ne értse senki? Ekkor kezdtem el úgy fogalmazni, ahogy a köznyelvben kommunikálnak az emberek. Törekedtem rá, hogy közérthetőek legyenek a dalok, és ha közhelyes is az üzenet, őszinte pillanatba helyezni.


Az esetleges negatív kommentek és kritikák befolyásolnak?
Sokan ajánlották, hogy olvassam el a kommenteket, és szeretem is olvasni. Kifejezetten örülök a kritikának, mert az azt jelenti, hogy nem csak a barátaim hallgatnak, mint régen. Ha valaki odakommenteli, hogy ,,mit keres itt ez a szemüveges elálló fogú csávó?!” akkor átütötted a kritikus tömeget, hiszen hall rólad olyan is, aki egyáltalán nem foglalkozik az ilyen zenével. Mindig lesz olyan, aki rosszat gondol rólad, én cserébe nem gondolok rosszat senkiről.

Mikor került a kezedbe először gitár, és miért pont gitár?
Édesapám tanította gitározni egy osztálytársamat, és figyeltem mit csinálnak. Egyszer csak felhívott ez a barátom, hogy ,,Te, Lóci, alapító tag leszel a legújabb rock and roll zenekarban, te leszel a basszusgitáros!”. Nem volt basszusgitárom, úgyhogy elkértem édesapámtól a basszusgitárját amihez 15 éve nem nyúlt senki, és így kezdődött a karrierem, pont, mint Paul McCartneyé, aki szintén ,,véletlenül” lett basszusgitáros.

Liverpoolba is kifejezetten a Beatles miatt mentél el?
Azért mentem, mert szülinapi ajándék volt. Apám ’67 óta Liverpool FC rajongó, én pedig 14 éves korom óta imádom a Beatlest, úgyhogy eldöntöttük, hogy közösen elmegyünk. Én 30 lettem, apám 60, a királynő 90, úgyhogy volt okunk az ünneplésre bőven. Csak mi, fiúk elmentünk megnézni a stadiont, és mindent ami Beatles. Nem terveztünk semmit előre, ha ahhoz volt kedvünk, egy katedrálist néztünk meg, ha ahhoz, akkor söröztünk egyet, és ez a spontaneitás bizonyult a legjobb döntésnek.

Az Emil Rulez! zenei világa sem áll távol Tőled, ráadásul a születésnapi koncerteteken előadtatok egy közös dalt Hajós Andrással. Tudatos, hogy egy picit hasonlít a zenei irányotok az Emil Rulezéhez?
Ha sok Beatlest és Emil Rulez!-t hallgattál, önkéntelenül is Beatleses és Emil Rulezes a zenéd, nem lehet megúszni. Nagyon szeretem a Bossa Novát is, igazából ez hozott össze minket Andrissal, hogy mindketten szeretjük, és játsszuk is.

Énekeltetek már együtt Fluor Tomival is, akivel a Dalfutár című műsorban találkoztál, de több duetted van például Szederrel. Vele hogyan hozott össze a sors?
Szederrel (Krisztivel) jó pár éve találkoztam először éjszaka egy buszmegállóban. Elbeszélgettünk, és elmentem megnézni, hogy játszanak. Elsodródtunk egymástól, majd 5-6 év múlva újra összefutottunk. Kiderült, hogy még mindig tök jól énekel, és az is, hogy a Szociálisan érzékeny dal is jobban működhet duettben, így vele énekeltem fel.

Vannak olyan nevek a fejedben, akivel egy álom válna valóra, ha közös dalotok lenne?
Legfőképpen Paul McCartneyval lenne jó együtt énekelni, de Magyarországon is nagyon sokan vannak, akikkel jó volt találkozni: Mező Misivel, a Mary Popkids-zel, a Punnany-val, és persze a Margaret Islanddel és a Bagossy Brothers Company-val, akikkel mondhatom, hogy igazi bajtársias barátság alakult ki. Egy jó duett bármelyikükkel mindig jó lehet!


Portugál nyelv és irodalom, valamint filmtörténet tanári szakokon diplomáztál. Miért pont ezeket választottad?
A portugált elsősorban a Bossa Nova szeretete miatt választottam, a film szakot pedig azért, mert rájöttem, hogy talán nem matekból kéne felvételizni, és mivel egész életemben szerettem a filmeket, kíváncsi voltam, mit lehet ezzel kezdeni. A filmrendezésben nem bíztam, hogy összejöhet, de gondoltam, legalább értsem az elméletet az egész mögött.

Dolgoztál valaha bármelyik témában?
Nem. Olyan vagyok, mint Kőhalmi Zoltán, és az ő szavaival élve: ,,édesanyám nézi a diplomámat és zokog.” (nevet). Az a szerencsém, hogy örömében teszi, ugyanis nagyon örül, hogy lett diplomám.

A filmtörténet tanári szaknak már volt köze ahhoz, hogy hosszú távú terveid közt szerepelt a filmzene írása ami egyébkent a Van valami furcsa es megmagyarázhatatlan című film esetében végül meg is történt?
Reisz Gabival, a film rendezőjével osztálytársak voltunk a film szakon. Amikor megismertük egymást, egy szál akusztikus gitáron nyomtam ami neki nagyon tetszett, és felvetette, hogy kerekítsük ki valamivé ezeket a zenei kezdeményeket. Nagyon jó próbafolyamat volt, izgalmas, mert tudtam, hogy ez esetben inkább a filmzene irányába kell menni, mint a popzene irányába. Annyira jól sikerült az együttműködés, hogy a következő, Rossz versek című filmjéhez is együtt csináljuk a zenét.

A dalaitokban sokszor előjön a család fontossága: ,,remélem,hogy Te leszel a feleségem”, ,,nincs az esküvőhöz öltönyöm”,,bemegyünk az óvodába, gyerekünk lesz nemsokára”. Miért tartod fontosnak ezeket megemlíteni?

Pont nemrég kérdeztem meg az egyik barátomat, hogy hogyan tenné sorrendbe a következőket: karrier, család, pénz. Melyik a legfontosabb? Azt állapítottuk meg, hogy akárhogy próbálkozol, folyamatosan falakba ütközöl, mert az egyik elengedhetetlen kelléke a másiknak, így képtelenség sorrendbe állítani. De az biztos, hogy a család védőhálót tud nyújtani amitől sokkal boldogabbak leszünk az életben. A szüleimnek hálás lehetek, mert akármilyen halálugrást követek el, mindig megérkezek a matracra ami otthon vár. Ez számomra olyan példaértékű életvitel amit szeretnék majd a saját családomnak is átadni.

2017/09/10

Grillezett mozzarella gránátalma salátával

Meglepően laktató saláta, amiben kiválóan harmonizál a mozzarellával a fanyar gránátalma.

Hozzávalók:
- 2 csomag mozzarella (250 gramm)
- kb. egy evőkanál liszt
- fűszerkeverék (lehet próbálgatni, lehet flekken, vagy akár sült csirkéhez való, én most fajitas fűszerkeveréket használtam)
- 2 evőkanál olaj
- 150 gramm jégsaláta 
- 1 érett gránátalma
- 1 dl joghurt
- só

Elkészítés:
Érdemes először megcsinálni a salátát, mert a sajt pillanatok alatt készen van, és tényleg csak melegen jó. A salátához a jégsalátát csíkokra vágom (vagy eleve szeletelve veszem) és összekeverem csipet sóval ízesített joghurttal. Tálra szedem, és bogyóivá szedem a gránátalmát. Ez a legidőigényesebb része a saláta készítésének. Ha megvan, a bogyók egyik felét a salátához keverem, a másikat pedig majd a későbbiekben rászórom a kész ételre.
A mozzarellákat élére állítom, és félbevágom. Vastag lesz, de így a jó. Egy grillező serpenyőn (vagy ennek híján egy simán) eloszlatom az olajat. Míg melegszik, a mozzarellákat belemártom a lisztbe, hogy jó kis kéreg legyen rajta, majd ha elég forró az olaj, beleteszem őket, és megszórom  a tetejüket a fűszersóval. Én ízlés szerint tettem, szórtam rá rendesen. Nem kell sokáig sütni, fél percet maximum, ezután megfordítom a mozzarellákat, a másik oldalukat is megszórom fűszersóval, majd fél perc sütés után, ha kellemesen megsült, az előre kiadagolt salátára helyezem és rögtön fogyasztom. 

Tipp:
A salátába lehet tenni lilahagymát, újhagymát, és paradicsomot is, de nekem így is tökéletes volt.


Nehézség: könnyű
Idő: 20 perc
Adag: 2
Mosogatnivaló: közepes

2017/09/02

Spenótos-ricottás ravioli

Hozzávalók:
A töltelékhez:
- 460 gramm spenótlevél (vagy egy kocka - - - fagyasztott spenótpüré)
- 175 gramm ricotta
- egy kávéskanál só
- egy hintésnyi őrölt szerecsendió
- egy hintésnyi őrölt feketebors
- 1 tojás
- 20 gramm reszelt parmezán sajt + a tálaláshoz
A tésztához:
- 2 tojás
- negyed kávéskanál só
- kb. 120 gramm liszt (pontosan kétszer annyi liszt, mint amennyi a tojások súlya)
A szószhoz:
- 75 gramm vaj
- 5-6 zsályalevél

Elkészítés:
A spenótleveleket alaposan megmosom, és a víz különösebb lecsepegtetése nélkül lábasba teszem, alágyújtok, és néha kevergetve nagyjából öt perc alatt elkészül. Érdemes nagy lábast használni, mert van terjedelme, persze mire kész, szinte csupán légypiszok-méretű a kiindulási ponthoz képest:


Ekkor elzárom, kiborítom egy deszkára, és összevágom – nagyzolva, nem kell apróra. Visszateszem a lábasba, hozzákeverem a ricottát, a reszelt parmezán sajtot, a tojást, és ízesítem a sóval, szerecsendióval és borssal. Hagyom kihűlni, és nekiállok a tésztának. Felütöm a két tojást, megmérem a súlyukat, és pontosan kétszer annyi lisztet teszek hozzájuk, mint amennyi a tojások súlya volt. Enyhén sózom, és alaposan összedolgozom addig, míg gombócba nem áll, és sima tésztafelület nem lesz. Ha nem akar összeállni, benedvesítem a kezem, és úgy gyúrom. Ha megvan, nagyjából egy centis szeletekre vágom a tésztát, és kinyújtom. Ha van tésztagép, akkor minden egyes fokozaton egymás után egészen a negyedik fokozatig nyújtom a tésztát, az ötödiken már nem kell, mert akkor nagyon vékony lesz. Ha nincs gép, akkor is felszeletelem a tésztát, és lisztezett felületen nyújtófával nagyjából 2mm vastagra nyújtom. Ha ki van nyújtva a tészta, fogok kettőt, ami hosszában nagyjából megegyezik, és az egyikre egy teáskanálnyi (vagy inkább kisebb) tölteléket teszek egymástól nagyjából 2 centire.


Ráteszem a másik tésztát, elegyengetem rajta, és levágom a felesleget (amit újragyúrva akár reszelt tésztának, vagy nyesedékként lebbencstésztának kiválóan fel lehet használni).

Ezután a két töltelék között elvágom a tésztát, és a szélüket vagy villával, vagy ujjal alaposan összenyomkodom, hogy a főzés során ne nyíljanak szét.


Mivel elég nagyok lettek, megcsináltam ugyanezt kisebb változatban:


Folytattam a méretek próbálgatását, volt amelyiket tortellini formátumban csináltam, és összecsipkedtem a végüket.


Fél órán át lisztezett felületen hagyom őket száradni,az első negyed óra után megfordítom őket. Felteszek egy nagyobb lábasban forrni sós vizet, és ha forr, egyenként beleteszem a raviolikat úgy, hogy közben egy kanállal enyhén kevergetem a vizet, hogy ne főjenek össze. 3-4 perc után félig meg is fő, ha feljön a víz tetejére onnantól még főzöm két percet. Lyukacsos szedővel kiemelem őket a vízből, és tálalom.

Érdemes hozzá készíteni egy vajas-zsályás szószt. Ehhez 75 gramm vajat egy kisebb serpenyőben alacsony lángon felolvasztok. Amint elkezd folyékony lenni, beleteszem a zsályaleveleket, és kevergetve addig melengetem a vajban, míg össze nem esik, ez 1-2 percnél nem több. Ha kész, ebből locsolok a raviolikra, amitől kellemesen sósak, szaftosak, és persze zsályásak lesznek.


Tipp:
Természetesen hússal is lehet tölteni, például bolognai szósszal.


Nehézség: nehéz
Idő: tán nem túlzok nagyon, ha azt mondom, hogy fél nap
Adag: 3-4
Mosogatnivaló: sok

2017/08/03

Kapros-túrós szendvicskrém

Hozzávalók:
- 1 csokor kapor (nekem kisebb csokor jutott épp)
- 25 dkg túró
- 1 evőkanál margarin
- 3 evőkanál tejföl
- só – ízlés szerint

Elkészítés:
A túrót és a vajat összedolgozom – érdemes kivenni a vajat készítés előtt a hűtőből, hogy könnyű legyen vele dolgozni. A kaprot apróra vágom, és a tejföllel együtt hozzákeverem a túróhoz és a vajhoz. Sóval ízesítem, ezt is elkeverem benne, és hűtőbe teszem pár órára, hogy összeérjenek az ízek. Pirítósra kenve isteni.

Tipp:
Újhagymát belevágva lehet bolondítani, de nélküle is nagyon üdítő reggeli vagy vacsora.


Nehézség: könnyű
Idő: 5 perc+állási idő
Adag: 4-5 szelet kenyérre
Mosogatnivaló: kevés

2017/07/11

Gasztrointerjú Boross Nóra újságíróval

Boross Nórit van szerencsém a barátomnak mondani. Az újságíró iskolában találkoztunk, és szerencsére Ő többre vitte, mint én, úgyhogy elmentünk beszélgetni - mi, újságírók egymás közt.







Újságíróként végeztél, majd társadalomtudományokat tanultál. Nincs ismerősöd a szakmában, így a saját bőrödön tapasztaltad meg a rögös utat, amivel a publikálás jár. Mi volt az első sikered az írás terén?
Amikor szakmai gyakorlaton voltam a Nők Lapjánál. Ekkor jelent meg a legelső írásom nyomtatásban, ami egy nyúlfarknyi kis cikk volt a Nők Lapja Anno rovatban. Persze a nevem nem volt ott, de tudtam, hogy én írtam, és nagy boldog voltam.

Nem csak íróként, könyvszerkesztőként is tevékenykedtél.
Az egyetem alatt elvégeztem egy könyvszerkesztő szakot is. Miután befejeztünk a Budaörs keresztjei című kötetet (melynek társszerzője voltam), nem íróként, hanem szerkesztőként tevékenykedtem további két budaörsi ihletésű interjúköteten. A szerkesztést nagyon szerettem, most is szívesen csinálnám, de a gyerekek mellett nincs rá időm. Remélem, a jövőben ezzel (is) fogok foglalkozni.

Azután – vagy közben – voltak internetes cikkek is, ha jól emlékszem.
Igen, Frizura és Szépség portálra írtam szépségápolással és egészségmegőrzéssel kapcsolatos cikkeket. Itt jelent meg az első kisfiamról szóló 12 részes sorozatom is Zalánnal az élet címmel. Aztán megkeresett egy barátnőm, hogy lenne-e kedvem írni az Internetpatika.hu-ra hasonló témájú cikkeket. Szívesen fogadtam el a felkérést, ez a munka még a mai napig tar., sőt azóta az írások PR cikkekkel is kiegészültek.

Nem csak írtál, rádióztál is, de helyben maradtál Budaörsön.
Így igaz! Az egyetem alatt a Budaörs Rádió hírszerkesztője voltam. Naponta írtam a híreket, továbbá segítettem az egyik műsorvezető munkáját. Minden nap nekem kellett kitalálni, hogy ki legyen az aktuális vendég, leszerveztem őket, de előfordult, hogy megnehezítették a dolgomat, mert lemondták, vagy el sem jöttek.

A Képmás családmagazin jött ezután, ahová ugye Te jelentkeztél?
Igen! Megkérdeztem őket, hogy írhatnék-e nekik cikkeket, és rögtön pozitív visszajelzést kaptam. Voltak próbakörök, megjelent egy-két cikkem, majd elindult a Napfény az üvegben című, befőzésről szóló receptes rovatom, amiért már fizetést is kaptam.

Hogy jött az ötlet, hogy recepteket írj? Miért nem indítottál receptblogot?
A blog túlságosan lerágott csont volt nekem, még akkor kellett volna belekezdeni, amikor még új volt a blogolás, úgyhogy nem láttam értelmét. A rovat ötlete úgy jött, hogy nagyon szerettem befőzni, és folyton azon gondolkodtam, hogy mit főznék össze mivel. Akkor már ismertem a főszerkesztőt, felvetettem neki, hogy lehetne egy befőzéssel foglalkozó rovat, úgyhogy megbeszéltük, hogy havi három recept jelenjen meg. Néha nehéz volt összeszedni a havi adagot, máskor pedig nem tudtam választani. Hónapfüggő volt, de két évig sikeresen ment a rovat.


Van egy olyan recepted, hogy hófehér kókuszlekvár. Hogyan jött az ötlet és a bátorság ahhoz, hogy hozzányúlj ilyen ,,spéci” dolgokhoz?
Mindig is az izgatott, hogy valami újat, valami különlegeset főzzek. Ki akartam lépni abból a berögzült képből, hogy a lekvár megáll a baracklekvárnál, és csak nagymamák készítik, úgyhogy elkezdtem kísérletezni különböző dolgokkal. Volt otthon egy kókuszdió, gondoltam, hogy lekvárt kéne főzni belőle, mert miért ne, végül is gyümölcs, mi törtéhet? Meglepetésemre, annyira finom lett, hogy a férjem a csodájára járt, magában ettük leginkább, de palacsintára kenve is nagyon finom volt.

A rebarbarához is ilyen magabiztosan gyúltál, hogy rebarbaraszörpöt készíts?
A rebarbara számomra nem volt annyira extra, sőt, kitapasztaltam, hogy mivel leginkább semleges íze van, nagyon jól lehet párosítani az eperrel, ráadásul egyszerre van szezonjuk, úgyhogy kitűnő lekvárokat készítettem belőle.

A mirabella-mártást kifejtenéd nekem?
A mirabella népi neve az, hogy fosóka. Ez tulajdonképpen egy kisebb fajta édeskés szilva, de én savanyún is szeretem, csak beszédes a népi neve, úgyhogy ésszel kell enni. Mártásként vadhúsokhoz nagyon finom, de akár csirkéhez is! Kis üvegben ezt is el lehet rakni, és ha húst csinál az ember, rálöttyinteni.

Házi Vegetát is készítettél. Van még ezen kívül egyfajta missziód, hogy ezt vagy azt házilag készíted?
Igen, nagyon szeretem ezeket csinálni, például a krémtúrót csak házilag csinálom, és mérföldekkel jobb, mint a bolti. Az enyém tényleg valami isteni, igazi vaníliamagokkal. Az ilyen dolgokat nem vagyok hajlandó megvenni, ráadásul a bolti krémtúróban a túrót sem érezni, az enyémben van viszont negyed kiló túró, három evőkanál tejföl, kis löttyintés habtejszín, mézből annyi, amilyen kedvem van épp, egy vaníliarúd kikapart magja, és ha feldobom friss eperrel, akkor tényleg mennyei. Lekvárt sem szoktam venni, szeretek ezeken gondolkodni, hogy hogy tudnám megoldani úgy, hogy természetes és otthon előállítható dolgokat készíthessek.

Honnan szerzed az alapanyagokat?
Csak zöldségesnél, mert olyan extra dolgokat nem használok. Van egy nagyon jó zöldségesem itt Budaörsöm, aki tart ilyeneket, hogy mangó, kókusz, meg rebarbara. De szerintem a legtöbb zöldségesnél megtalálhatóak ezek a gyümölcsök.

Akarod majd folytatni ezt a befőzős rovatot?
Nem azt mondom, hogy nem tudnék újat, mert mindig lehet újat, de kicsit már kimerültek a készleteim. De a jövő még bármit hozhat…

Van arra irányuló vágyad, hogy egy bizonyos ország ételeit kipróbáld?
Egy igazi, tradicionális olasz lakomán nagyon szívesen részt vennék. Egy szőlőhegy tetején, egy meseszép ház tornácán ülve, a családommal. Ez nagy-nagy vágyam! Íz világban ez áll hozzám a legközelebb: pasták, paradicsom, bazsalikom.


Most a Családműhely nevű blogban írsz, ami teljesen saját. Honnan jött az ötlet, hogy a családotokról írjatok?
Nagyon nagy a családunk – pontosabban a férjem családja, de a magaménak érzem – és a sógornőmmel kitaláltuk, hogy ezt át kéne adnunk, mert tényleg olyan csodálatos a mi családi életünk. Nem beszéljük ki egymást a hátunk mögött, hanem tényleg nagyon nagy az összetartás, és úgy gondoltuk, hogy ezt valahogy át kéne adni, mert manapság a család sajnos nem annyira értékes kincs, mint amennyire kéne, hogy legyen. Úgy érzi az ember, mintha nem lenne divat jó családnak lenni, úgyhogy fiatalos hangvétellel próbáljuk megmutatni az embereknek, hogy így is lehet. Reménykedünk, hogy tudunk segíteni vagy ötleteket adni, úgy, hogy látják, nálunk milyen például egy szülinapi buli, és reménykedünk, hogy hátha mások is kialakítanak egy szokást ezáltal.

Nem féltek, hogy a kezdeti lelkesedés alább fog hagyni?
Nem, mert a család annyira a mindennapjaink része, hogy mindig lesz téma. A szívügyem ez a blog! Igazából ez az egész még nekem is szokatlan, mert én sem ilyen családban nőttem fel, de nagyon jól, és biztonságban érzem magam, ha velük vagyok. Szeretnénk, ha erősödne a pasis vonal, és a fiúk is beszállnának. Öt apuka motorozik, egy másik srác pedig már írt a lovasíjászatról, aminek a szerelmese lett. A férjem csodás bútorokat készít fából, arról szeretne írni, úgyhogy fog bővülni a témakör.

A színészeket szokták kérdezni arról, hogy mi az álomszerepük. Neked mi az ,,álomszereped?”
Meg fogsz lepődni, nekem a mese és a versek. Rengeteg mesét írtam már, és az a nagy vágyam, hogy mesekönyvem legyen. Amilyen borzasztó a mesekönyv-kínálat ma, olyan nehéz piacképes mesét írni. Nagyon pocsék, blődli vackok jelennek meg, és ezen szeretnék kicsit változtatni.

Köszönöm, hogy eljöttél velem, legközelebb remélem, már a mesekönyved felett fogunk interjúzni! 
Legyen így!