2016/10/21

Garlic bread – avagy pirított fokhagymás kenyér

Imádom a boltban kapható, előre megkent, de otthon megsüthető garlic breadet. Isteni a vajas-fokhagymás krém, és a meleg kenyéren ahogy olvad…meg kell veszni. Végre megtaláltam a receptjét, így itthon is elkészíthetem!

Hozzávalók:
- 20 dkg puha vaj (vagy margarin)
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál citromlé
- 2 kávéskanál szárított petrezselyem
- egy negyed kávéskanál só
- kenyér

Elkészítés:
A vajat egy kisebb tálba szedem, és villával hozzádolgozom a petrezselymet, a sót, a fokhagymanyomón áttört fokhagymát, és a citromlevet.
A sütőt 200 fokra kapcsolom, s miközben melegszik, megkenem a kenyérszeleteket a fokhagymás vajjal. Én nem sajnáltam, küldtem rá rendesen, mert úgy a jó. Alufóliára teszem a kenyereket, s akkora alufóliát vágok, hogy alulról, felülről, és két oldalról rá tudjam hajtani a fóliát a kenyérre. Nem kell rányomni a fóliát, csak finoman, lazán becsomagolni a szeleteket. Beteszem a kenyereket a sütőbe 8 percre, majd 8 perc elteltével kihajtom a fóliát, és így sütöm további 6 percig.
Ha letelik az idő kiveszem a sütőből, és jóízűen fogyasztom.

Tipp:
Úgy is lehet, hogy veszek a boltban zacskóba csomagolt, félkész bagettet, vagy kiflit, 2 centinként beirdalom, és az irdalásokba kenem a fokhagymás vajat, és ugyanúgy fóliázva sütöm meg.


Nehézség: könnyű
Idő: 25 perc
Adag: kb. 4 szelet kenyérnyi
Mosogatnivaló: kevés



A receptet itt találtam: http://mezesmacska.blog.hu/2016/03/05/garlic_bread

No comments:

Post a Comment