2015/01/25

Gombás rizottó

Hozzávalók:
- 2x2 evőkanál (olíva)olaj
- 10 dkg vaj
- 1 fél fej hagyma (vagy két szár újhagyma)
- 17,5 dkg rizottó rizs
- 1 dl fehérbor
- 6 dl zöldséges alaplé (kockából is lehet)
- 25-30 dkg gomba
- só

- fél kávéskanál őrölt rozmaring

Elkészítés:

Elsőként előkészítem a 6 dl alaplevet: felmelegítem, vagy ha kockából készül akkor elfőzöm a forró vízben a leveskockát. Amíg melegszik az alaplé, megpucolom a gombákat és vékony szeletekre  vágom őket.
Két evőkanál olajat egy kisebb lábasban felforrósítok, és felolvasztok benne 25 gramm vajat. Hozzáteszem az apróra vágott hagymát, és üvegesre párolom. Ezután hozzáadom a kimért rizottó rizst, és két percig hevítem. Lejjebb veszem a lángot, és hozzáadom a fehérbort, majd várom, hogy elpárologjon. Ez nagyon gyorsan, 1-2 perc alatt megtörténik, hiába az alacsony láng.
Ha a bor elforrt, merőkanalanként elkezdem adagolni az alaplevet. Nem szabad tocsognia a lében, de azért legyen is alatta valami. Amint beszívta/elfőtte az adagot, hozzáteszem a következő merőkanálnyi levet. Ezt addig csinálom, míg a rizs meg nem puhul. Ez az alaplé elfogyásával arányos lesz.
Eközben a gombát a maradék két evőkanál olajban megpárolom. Ha kész, sóval és őrölt rozmaringgal ízesítem.
Ha elkészült a rizs hozzákeverem a gombát, fedő alatt hagyom 4-5 percig és fogyasztom. Magában is mennyei, de egy kis reszelt parmezán sajt a tetején még bolondít rajta.

Tipp:
A recept a zöldborsós rizottóból született. Mivel elkészítésük hasonló, ezért a család azon része aki nem szereti a gombát kaphat borsót hozzá.


Nehézség: közepes
Idő: 30 perc
Adag: 3
Mosogatnivaló: sok

2015/01/14

Ráksaláta

Hozzávalók:
- 200 gramm kis garnélarák
- egy fél jégsaláta (kb. 150-200 gramm)
- 4 evőkanál ketchup
- 6-7 evőkanál majonéz
- negyed citrom leve
- só
- bors

Elkészítés:
A rákocskákat vízben felteszem és forrás után főzöm 1-2 percig, majd leszűröm.
A jégsalátát megmosom és nagyjából egy centi vastag szeletekre vágom. A 4 evőkanál ketchupot elkeverem 6-7 evőkanál majonézzel. Akkor jó, ha világos rózsaszínes színű mártást kapok. Ízesítem sóval, borssal és egy negyed citrom levével.
Egy nagyobb tálba teszem az összevágott jégsalátát, ráöntöm a kikevert szószt és a tetejére szórom a rákocskákat. Összekeverve, illetve vendégség esetén keverés nélkül is tálalható. Rögtön fogyasztható.

Tipp:
Nagyobb rákokból készítve még jobb és igény esetén chilivel is kitűnően fűszerezhető. 


Nehézség: könnyű
Idő: 10 perc
Adag: 2-3 nagyobb adag
Mosogatnivaló: kevés

2015/01/10

Virslis copfok

Isteni reggeli vagy vacsora. A tésztája omlós, puha, ízletes, s hozzá a virsli... telitalálat. 

Hozzávalók:
- 2,4 dl tej
- 1,5 csapott evőkanál cukor
- 20 gramm élesztő 
- 43 dkg liszt
- 1 tojás
- 1 teáskanál só
- 0,85 dl olaj
A tetejére:
- 4 darab virsli
- 1 tojás sárgája
- 1 evőkanál tej

Elkészítés:
A 2,4 dl tejet langyosra melegítem, belemorzsolom az élesztőt, hozzáadom a cukrot és meleg helyen letakarva felfuttatom 15-20 perc alatt.
A liszthez hozzáadom az egész tojást, a sót és az olajat, majd a felfuttatott élesztőt, és alaposan összedolgozom. Liszt ,,igény esetén" adható hozzá. Akkor jó, ha nem ragad rá a kezünkre. Ha összeáll a tészta letakarom és másfél órát hagyom kelni. 
Ha megkelt a tészta lisztezett felületen átgyúrom és 8 egyenlő részre osztom, majd minden részből golyókat formálok és 10 percig pihentetem így a tésztát.




A 10 perc letelte után minden golyót három egyenlőre részre vágok és minden darabot kisodrok. Nem kell teljesen szabályosnak lenniük, az a fontos, hogy nagyjából egyforma hosszúak legyenek. 


A három ,,sodronyt" mint a hajat összefonom és sütőpapírral lefedett tepsibe teszem.



Ha készen vannak a fonások vékony karikákra vágott virsliket rakok rá. Picit oda is lehet nyomni, hogy biztosan ott maradjanak.



Ha készen vannak a copfok további 20 percig kelesztem őket, majd lekenem a tej és tojás sárgájának keverékével. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm őket 18-20 percig míg aranybarnák nem lesznek.

Majonéz vagy ketchup nyomható rá vagy akár savanyúsággal is fogyasztható.

Videón (a leírt adag fele):


Tipp:
Fóliába csomagolva 2-3 három napig is elállnak az előre font copfok, csak arra kell figyelni, hogy a második naptól már rácson kell sütni, mert a sütőpapírra ragad. Állagra viszont ugyanolyan omlós és puha marad mint az első napon volt.


Nehézség: közepes
Idő: kb. 2 és fél - 3 óra
Adag: 8 fonat, egyszerre 1 elég laktató
Mosogatnivaló: közepes


A receptet Zamat és lllat honlapján találtam: http://zamatesillat.blogspot.hu/2011/08/virslis-copfok.html

2015/01/03

Gasztroélmény: Cafe Frei

Az Örs Vezér téri Árkád Librijében járkálván úgy gondoltuk, csak ki kéne próbálni Frei Tamás kávézóját! A könyveiért odáig voltam, s ha a kávéi fele olyan jók, mint az írásai, már megéri!
(Az itallapon kiemeli, hogy a kávék nevei semmilyen formában nem használhatók fel, de hogy át tudjam adni az élményt, kénytelen vagyok a ezeket is megjeleníteni. Remélem, nem leszek “Frei-jelentve”.)


A helyiség kellemesen bevilágított, tipikusan kávézói hangulatú. A bútorok inkább sötétítik a teret, de a fények pont kiegyenlítik. A falon papagájos tapéta látható, ami személy szerint nekem rendkívül imponál.

Minden asztalon van egy aktuális havi lap, amiben Frei Tamás saját szerzeményei olvashatók, s melyben az itallap is megtalálható.
Rendkívül igényes, részletes leírásokat találunk minden egyes rendelhető teáról és kávéról.


Amint kitalálja az ember a szíve vágyát, a pulthoz kell járulni és leadni a rendelést. Fizetés után a számlán látható a rendelés sorszáma, és mint a bankban, egy kis monitoron mutatják be a számokat. Amint meglátja az ember a saját számát, elhozhatja a pulttól a rendelést.

Hiába a két rendelés, egy szalvátát kapunk, bár ez biztosan pótolható, nem érdeklődtem utána. Cukor nincs az asztalon, egy kis polcról lehet ideiglenesen elvinni a cukrot, melyből van barna és fehér is.

Egyik kávénk a “Bécsi capucchino” volt.

                                                                   Bécsi capucchino

Közepesen kellemes a kávé, kicsit híg, de cukorral feljavítható.

A párizsi tejeskávé az itallapban látható módon, fahéjszívvel volt tálalva, ezt értékeltem.

                                                                    Párizsi tejeskávé

Nem éreztem ugyan benne semmi különlegeset, hagyományos tejeskávénak hatott, habos tejjel a tetején, némi cukorral finom volt.

A Római espresso finom, intenzív, “kávé kávé” ízű volt, 5-ös skálán 4-est simán kiérdemel.

                                                                   Római espresso

A Párizsi vaníliakávét másodjára próbálom, keresem benne a vaníliát. Habár intenzívebb vaníliaízre számítok, finom, és a bögre, amiben kapom mindig előhozza belőlem, hogy milyen jó lenne egy ilyen otthonra is.

                                                                  Párizsi vaníliakávé

Utolsóként a ,,marokkói tejeskávét” próbáltuk ki. Kellemes, tartalmasabb ízű kávé, erősebb a capucchinónál.

                                                                Marokkói tejeskávé

Hogy teljesebb legyen a kép egy teát, az Earl grey-t is kipróbáltuk. Finom, igazi tea, markáns, karakteres ízű. Szűrőt is adnak hozzá, s a számlán feltüntetett ajánlat szerint 3-5 perc áztatás után kell kivenni a teát.

                                                                        Earl grey tea

Fogyasztás közben hol puha kanapé-szerűségen, hol antiknak tűnő székeken lehet helyet foglalni, s közben élvezni a kilátást a nyüzsgő Librire.


Az árak közepesek, feltételezem, lehetnének sokkal drágábbak is, két tételt 700-800 forint között lehet kapni.

Összességében szívesen betérünk, mert habár a leírások ellenére nem érzi azt az ember, hogy milyen különlegesek a kávék, semmivel nem marad el egy ismertebb kávézótól, sőt, az otthoni elkészítést megsegítendő kávé és teafű a helyszínen vásárolható.

Kiszolgálás: 5/1, de csak azért, mert magunknak kell odamenni mind rendelni, mind elhozni a kávét. Persze nem esik le a karikagyűrű az ember ujjáról, de jobban esne, ha az asztalhoz hoznák. Viszont amellett, hogy oda kell menni érte, senki nem mondja, hogy ez a tiéd, vidd, oda sem hederítenek az emberre. De lehet, hogy csak az igényeim nagyok.
Ár: 5/3
Íz: 5/4