2013/12/30

Lencsekrémleves

Hozzávalók:
- 13 dkg lencse
- 2 evőkanál olaj (akár olíva)
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 sárgarépa
- 1 lapos kávéskanál őrölt rozmaring
- 1 kávéskanál mustár
- 1 kávéskanál tárkony
- 1 babérlevél
- 2 húsleveskocka, vagy 1 liter alaplé
- 1 dl tejszín

Elkészítés:
A lencsét a főzést megelőző este bő hideg vízbe áztatom, majd másnap a főzés kezdete előtt leöntöm róla a vizet. Egy lábasban felforrósítom az olajat, és fokhagymanyomón keresztülnyomom a fokhagymát. Kicsit pirongatom a fokhagymát, majd hozzáadom a leszűrt lencsét, a karikákra (vagy még kisebbekre) vágott répát, a tárkonyt és a rozmaringot, és 3-4 percig kevergetve hevítem. Hozzáöntöm az alaplevet (vagy 1 liter vizet és 2 húsleveskockát), kiegészítem a babérlevéllel, és az egy kávéskanál mustárral, és puhulásig főzöm. A lencse az áztatás miatt hamar megpuhul, a répának kell több idő. Ha megfőtt, kiveszem a levesből a babérlevelet, és esetleg betétnek egy pár kanál lencsét. Összeturmixolom a levest, visszateszem a tűzre, hozzáöntök 1 dl tejszínt, és újraforralom. Leveszem a tűzről, és tálalom.

Tipp:
Levesgyöngy, illetve pírított kenyérkockák is kiváló levesbetétek.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. 1 óra 15 perc
Adag: 4 tányér
Mosogatnivaló: kevés

2013/12/22

Hódkifli

Hozzávalók:
- 40 dkg liszt
- egy kocka vaj (25 dkg)
- 175 gramm tejföl (egy kis doboznyi)
- egy csipet só
- 2 evőkanál porcukor + 30-40 gramm
- 30 gramm darált őrölt mandula
- 2 tasak vaníliás cukor

Elkészítés:

A lisztet összedolgozom a szobahőmérsékletű vajjal, majd a tejföllel. Ízesítem egy csipet sóval, és két evőkanál porcukorral, ezeket is beledolgozom.
Lisztezett felületen kb. 4-5 milliméter vastagra nyújtom a tésztát, és fánkszaggatóval, vagy egy whiskey-s pohárral köröket szaggatok belőle. A köröket zsírpapírral belelt tepsibe rakosgatom. Az őrölt mandulát elkeverem egy tasak vaníliás cukorral, és nagyjából egy fél teáskanálnyit teszek minden egyes kör közepe felé.



Ezután félbehajtom a kört vigyázva, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék. Egymásra nyomkodom a kör széleit úgy, hogy nagyjából D betűt formázzanak.

180 fokra előmelegített sütőbe teszem, és 15-20 percig sütöm őket. Akkor jó, ha elkezd picit barnulni a tetejük. 
Míg sülnek a hódok, egy nagyobb tálban 30 gramm cukrot összekeverek egy zacskó vaníliás cukorral. Amint elkészültek a sütemények, azon nyomban ,,bevágom" őket a vaníliás porcukorba. Sajnos nem úgy működik, hogy megrázom a tálat, és rajtamarad, hanem egyenként kell megforgatni őket a cukorban.

Így készült: 



Tipp:
Mandula helyett lehet darált diót, vagy lekvárt is használni töltelék gyanánt.


Nehézség: közepes
Idő: 1-másfél óra
Adag: 34 darab
Mosogatnivaló: közepes

2013/12/16

Karácsonyi keksz

Nem a mézeskalács az egyetlen felület, ahol a gyerekek is kiélhetik karácsonyi dekorációs vágyukat a konyhában! Ez a keksz pont erre jó!

Hozzávalók:
- 75 gramm vaj
- 50 gramm porcukor
- 1 citrom reszelt héja (elhagyható)
- 1 tojás sárgája (fehérjét megtartani!)
- 175 gramm liszt
- egy csipet só

A dekoráláshoz:
- tojás fehérje (minél több, annál több lesz a máz)
- porcukor
- ételfesték ha kell (a pirosat málnaszörppel is lehet pótolni)

Elkészítés:
Egy nagyobb tálba belemérem a lisztet, és a szobahőmérsékletű vajjal összedolgozom amennyire engedi. Hozzáadom a tojás sárgáját, a citrom reszelt héját, a sót és a porcukrot, majd újra összegyúrom. Lisztezett felületen kb. 3-4 mm vastagra nyújtom a tésztát, és egy nagyobb szaggatóval, vagy pohárral kiszaggatom.
Zsírpapírral bélelt tepsibe teszem, és 190 fokra előmelegített sütőben sütöm 10-12 percet.
Miután kihűlt díszíthető.
A cukormázhoz összekeverek annyi tojás fehérjét, amennyi mázra nagyjából szükségem van. Kezdetnek egy is elég, ehhez nagyjából 15 dkg cukor kell. Olyan keményre verem a fehérjét, hogy ne folyjon ki a tálból. Elkezdek porcukrot adagolni hozzá, de óvatosan, nehogy túl sok legyen. Érdemes szitából szórni a cukrot, hogy ne legyen csomós. Folyamatosan keverem a tojáshabbal, addig, míg sűrű mázat nem kapok. Nagyjából akkor jó, ha tejföl sűrűsége van.
Ha több színre van szükségem, szétosztom, és egy-két cseppet teszek bele a kívánt színből. Zacskóba töltöm, picike lyukat vágok rajta, és kezdődhet az alkotás!

Tipp:

Pogácsaszaggatóval kisebbekre szaggatva, és dísz nélkül is finom teasütemény. 


Nehézség: könnyű (maga a keksz-készítés legalábbis mindenképpen)
Idő: kb. fél óra + alkotás
Adag: 8-9 nagyobb keksz
Mosogatnivaló: közepes

2013/12/11

Forralt bor

Hozzávalók:
- 1 üveg jó minőségű vörösbor
- 12,5 dkg cukor
- 4 egész szegfűszeg
- 1 rúd fahéj

Elkészítés:
A bort átöntöm egy lábasba, és közepes lángon melegítem a szegfűszeggel és a fahéjjal. Ha melegszik beleteszem a cukrot, és addig kevergetem, míg fel nem oldódik. 
Felforralom, és melegen tartom (de nem forralom!) további 5 percig.
Bögrékbe öntve kínálom.


Tipp:
Egy narancs levével is fel lehet dobni, de anélkül is isteni. 

Nehézség: könnyű
Idő: kb. 15 perc
Adag: egy borosüvegnyi
Mosogatnivaló: kevés

2013/12/05

Olvasói levél 4.

Liz, a Fiatalok főzőiskolájának leglelkesebb "diákja" is készített adventi koszorút, és wow, lassan a tanítvány legyőzi a tanárát? :) Gyönyörű lett!